mÓKUS CSOPORT

Csoport filozófia:

Mi vagyunk óvodánk újonnan nyílt csoportja, így javarészt kis csoportos gyerekek járnak hozzánk. Eleven, vidám, nyüzsgő csoport. Gyermekeinkre jellemző az egymás iránti tisztelet és elfogadás. Mi felnőttek mindent megteszünk, azért, hogy a gyermekeket az életkoruknak és egyéni fejlettségüknek megfelelően, minél több inger érje és pozitív szemléletű, a világra nyitott emberekké váljanak. Sok játékos tevékenységgel, mozgással, zenével, dalos játékkal, verssel, mesével színesítjük az óvodai mindennapokat. A gyermekeknek játék közben komplex lehetőségeket kínálunk, hogy ismereteiket, tapasztalataik útján bővíthessék. Az évszakokhoz, aktuális projektekhez kapcsoljuk a feldolgozandó anyagokat. A gyermekek készségeit, kézügyességét sokféle tevékenységgel fejlesztjük. A zenei nevelésnél törekszünk a hagyományok és az ünnepek megőrzésére.

Igyekszünk a szülőkkel a jó kapcsolatot ápolni, ami a pozitív hozzáállásukon visszatükröződik. Lehetőségükhöz mérten szívesen támogatnak, segítenek minket. Lehetőséget biztosítunk, hogy betekinthessenek a gyermekeik mindennapjaiba, fejlődésébe, óvodai életébe. Csoportunkban a szülők nagyon együttműködőek, sok ötlettel, gyűjtőmunkával, eszközzel segítik rendezvényeink (családi napok, Márton nap, ősz parádé, Föld napja), ünnepeink (születés- és névnapok, Mikulás, Karácsony, Farsang, Nőnap, Húsvét, gyermekek hete stb.)megvalósítását.

Kiemelt feladataink:
- az önállóságra nevelés
- az anyanyelvi nevelés
- az egészséges életmódra nevelés
- mozgás megszerettetése
- erkölcsi nevelés
- éneklés, énekes játékok megkedveltetése
- környezeti nevelés matematikai tartalmakkal
dsc_2503-crop

Farkas Xénia

Óvodapedagógus
gabica

Dán Gabriella

Óvodapedagógus
petra2 3

Kissné Serbán Petra

Óvodapedagógus
(szülési szabadságon)
dorina

Holló Dorina

Dajka

Mindennapjaink képekben